Elhunyt Éliane Radigue, az elektronikus zene úttörője

Kilencvenöt éves korában elhunyt Éliane Radigue, a francia zeneszerző, aki az elektronikus zene történetének egyik legfontosabb és legeredetibb alakja volt. Halálhírét az Ina GRM kísérleti zenei központ erősítette meg, kiemelve: Radigue valódi újítóként formálta a 20. és 21. századi zeneművészetet.

Radigue 1932-ben született Párizsban, és már gyermekkorában zongorázni tanult. Pályájára döntő hatással volt Pierre Schaeffer musique concrète-technikája, amely a hangrögzítés és -manipuláció új útjait nyitotta meg. Az 1950-es években Schaeffer és Pierre Henry asszisztenseként dolgozott, itt sajátította el a stúdiómunka és a hangkísérletezés alapjait.

Az 1960-as évek végétől kezdve saját kompozíciókat alkotott, elsősorban az ARP-2500 szintetizátor segítségével. Műveiben a tudományos pontosság és az érzelmi érzékenység különleges egyensúlya jelent meg. Radigue nem a látványos effektusokat kereste, hanem a hang finom rezdüléseit, a lassú változásokat és a belső mozgásokat. Zenéje gyakran meditatív, időtlen térbe vezeti a hallgatót.

A hetvenes években eltávolodott korábbi mesterei világától. New Yorkba költözve kapcsolatba került a minimalista irányzattal, többek között Philip Glass és Steve Reich munkásságával. 1974-ben Terry Riley meghívására megismerkedett a buddhizmussal, amely mélyen beépült gondolkodásába és alkotói szemléletébe. A spiritualitás nála nem díszítőelem, hanem a zenei forma és időkezelés alapelve lett.

A 2000-es évektől fokozatosan hátat fordított az elektronikus eszközöknek, és az Occam Océan című sorozatban a hangszerek és előadók közötti kapcsolatra, a zene relációs dimenziójára helyezte a hangsúlyt. Az ONCEIM párizsi együttessel közösen megvalósított munkái új fejezetet nyitottak életművében.

Éliane Radigue zenéje a csendből indul és a figyelemben teljesedik ki. Olyan alkotó volt, aki nem a trendeket követte, hanem saját belső útját járta – következetesen és kompromisszumok nélkül. Öröksége nemcsak a kísérleti zene történetében meghatározó, hanem abban is, ahogyan a hanghoz, az időhöz és a hallgatáshoz viszonyulunk. Generációk számára marad inspiráció és mérce.