Cikkek: 29436 | Ma megjelent: 16
onemusic logo

VELVE: Be My Pony – három trekk a KitKatClub – Kinks of Berlinhez írt zenéből

Írta: Ostroml

Nem egy filmzene utólag klubosított változatáról van szó: VELVE új EP-jének számai eleve mozgóképre születtek. A berlini producer, énekes és live act a KitKatClub – Kinks of Berlin című dokumentumfilmhez komponált technót, az ott megszületett zenei ötletekből pedig végül három önálló tracket formált. A Be My Pony szeptember 11-én jelent meg a VELVE Music gondozásában, egy nappal a film német mozibemutatója után. 

Philipp Fussenegger dokumentumfilmje olyan térbe viszi be a kamerát, ahol a filmezés egyébként szigorúan tiltott. A KitKatClub közösségét és szereplőit követő alkotás a szexualitás és a fetisizmus mellett a szabadság, az intimitás, az identitás, a konszenzus és a szégyen kérdéseivel is foglalkozik. A film világpremierjét márciusban, a Thesszaloniki Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon tartották, Németországban pedig szeptember 10-én került a mozikba

VELVE zenéje ebből a közegből indul, de a vászon nélkül is működőképes. A 148 BPM-es címadó Be My Ponylecsupaszított lábdobokkal és masszív basszussal támad, miközben a vonósok és a levegős, lélegzésszerű textúrák szokatlanul sérülékeny ellenpontot adnak a track fizikai erejének. A producer elmondása szerint a filmhez komponálva valós időben, a képet követve modulálta a hangszereket, így például a filterek és az LFO-k mozgását is a vizuális történésekhez igazította. 

Az Acid Environment 138 BPM-re lassít, de energiából nem vesz vissza. A 909-es dobok, acid futamok és a feszes groove a klasszikus berlini underground techno eszköztárából dolgoznak. A 136 BPM-es Top the Bottom még mélyebbre ereszkedik: 808-as struktúrákra, sűrű mélytartományra és repetitív loopokra épít, hagyományos feloldás helyett pedig a monotonitásból teremti meg a feszültséget. 

A három számot éppen ez a kettősség tartja össze. A filmes dramaturgia és a klubzene közvetlen fizikalitása ugyanannak a zenei nyelvnek két oldalaként jelenik meg, a korai berlini techno 808-as és 909-es ritmusképleteivel, acid hangszíneivel és analóg szintetizátoraival. VELVE szerint a dokumentumfilm energiája annyira intenzív volt, hogy a számokat nem akarta a film keretei között hagyni: úgy érezte, a tánctéren is helyük van. 

Ez a megközelítés szervesen kapcsolódik VELVE korábbi munkáihoz. Az ANALOG albumot tudatosan digitális elemek nélkül készítette, miközben az ember és a mesterséges intelligencia viszonyát állította a középpontba. A zenész elektronikus katalógusát sync felhasználásokhoz a Wise Music képviseli, amely VELVE munkái között a technótól és ambienttől az IDM-ig több irányt is felsorol. 

A Be My Pony így egyszerre őrzi annak a filmnek a lenyomatát, amelyhez eredetileg készült, és válik le róla. A képek helyére a klubteret téve ugyanaz a feszültség marad meg: testközeli, repetitív és nyers zene, amelyben az analóg gépek nem retró kellékek, hanem a kompozíció aktív szereplői.

A Be My Pony EP VELVE hivatalos Bandcamp-oldalán is elérhető, a KitKatClub – Kinks of Berlin pedig jelenleg németországi mozikban látható. 

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

szakertoikonyvek.hu
OneTicket
HUGEL