The Smashing Pumpkins ritka dalokkal és vendégekkel hangolt a Lollapaloozára
Írta: Ostroml
A The Smashing Pumpkins különleges koncertet adott a chicagói Riviera Theatre színpadán a Lollapalooza előtt, ahol a rajongókat nemcsak ritkán hallható dalokkal, hanem két meglepetésvendéggel is megörvendeztette.
A műsor már a nyitányban nagy lendületet vett: egymás után csendült fel a 1979, a Bullet With Butterfly Wings és az Edin, majd olyan klasszikusok következtek, mint a Tonight, Tonight, a Jellybelly és a Disarm. Az este azonban elsősorban a mélyebb katalógusdarabokról szólt. A zenekar 2015 óta először játszotta élőben a Dorian című dalt, míg a Thirty-Three 2018 óta először került vissza a koncertprogramba. Emellett élő premierjét ünnepelte a War Dreams of Itself, amely az Aghori Mhori Mei korszak egyik új szerzeménye.
Az első nagy meglepetést Barry Williams, a legendás The Brady Bunch sorozat Greg Bradyje szolgáltatta. Billy Corgannel közösen adta elő az It's a Sunshine Day feldolgozását, amelynek ötlete abból a beszélgetésből született, amikor a színész korábban Corgan The Magnificent Others című podcastjának vendége volt. A könnyed hangulatú produkció látványosan eltért a koncert addigi atmoszférájától, a közönség pedig lelkesen fogadta a különleges együttműködést.
A ráadásban újabb emlékezetes pillanat következett: Melissa Auf der Maur, a The Smashing Pumpkins egykori basszusgitárosa csatlakozott ismét a zenekarhoz, és együtt játszották el a The Everlasting Gaze című dalt. A közös fellépés alig több mint egy évvel követte a montreali koncertet, amely az első közös színpadra állásuk volt 2000 óta.
A koncert egyben felvezetése is volt a zenekar Lollapalooza-fellépésének, ahol 32 év után először adnak ismét hivatalos fesztiválkoncertet. Azok a rajongók, akik nem tudnak személyesen ott lenni, a teljes műsort a fesztivál hivatalos közvetítésében követhetik.
Billy Corgan számára mozgalmas időszak ez: nemrég egy különleges koncerttel búcsúztatta ikonikus Zero alteregóját, emellett megerősítette, hogy még 2026-ban az Mellon Collie and the Infinite Sadness operai feldolgozását is bemutatja az Egyesült Királyságban egy 60 fős zenekar közreműködésével.
Közben Melissa Auf der Maur is új fejezetet nyit pályafutásában. Az egykori Pumpkins- és Hole-tag jelenleg 16 év után első szólóalbumán dolgozik, amelyhez korábban félretett, archív szerzeményeiből válogat.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: