Egy ízig-vérig amerikai DJ-producer művészegényiséggel folytatja február 10-én a Stayflay az újévi pörgést.
Manik született New York-i srác, aki a „Nagy Almában” 'music business'-ből diplomázott. Bár már a diákévei során is jelentek meg zenéi 'Christopher Manik' néven (bár ezek főként technósabb darabok voltak), az igazi áttörést a M A N I K projekt beindítása jelentette. Debütáló EP-jét rögtön Josh Wink Ovumja adta ki, amit egy Culprit-os (Droog), majd egy Poker Flates (Steve Bug kiadója) EP is követett. A brit DJ Mag beválasztotta a 'Hot To Watch 2011' művészek közé, a kategóriába mindig az új befutó newcomer arcok kerülnek, akikre érdemes odafigyelni a jövőben. Nem tévedtek, ugyanis 2011 májusában MANIK az Ovumon adta ki első szerzői albumát, amelyben bemutatta komplex zenei világát: van a lemezen house, deep house, acid funk, disco, hip-hop, electro és downtempo is. Munkájának gyümölcse most kezd beérni, olyan DJ-k pörgetik a zenéit, mint Anja Schneider, Josh Wink és Lee Foss. Sőt utóbbinak a toplabeljén (Hot Creations) megjelenéssel is rendelkezik.
MANIK a Merlin nagytermét pakolja majd szét. A műveletben tettestársként részt vesz majd persze a Stayfly bulik két házigazdája: Jumpsky és Detective Kelly, továbbá a nemzetközi vizeken is népszerű Paul Mad, illetve a Stereostrip duó. A Hallban Blatti és a LavaLavások: Tolo, Fez, Falcao sarkallják testmozgásra az egybegyűlteket.
https://www.residentadvisor.net/dj/manikhttps://soundcloud.com/manik_nycMain Stage:
MANIK (NYC-USA)
Jumpski & Detective Kelly
Paul Mad (live)
Stereostrip
Hall:
Blatti
Tolo - Fez - Falcao (LavaLava)
SPECIAL VISUAL: Set it up by ★Bp Street Visual★
Facebook page: https://www.facebook.com/stayflyrec
Facebook event: https://www.facebook.com/events/319558638088421/Ticket: Csak a helyszínen/Just at Door: 2500 HUF/ 8 EURO
Helyszín: MERLIN Budapest, 1056 Gerlóczy.u.4
Infoline:+36203680603
POWERED by ABSOLUT VODKA Italakciók:
Absolut vodka + tonik : 890 Ft.
Absolut vodka + red bull : 990 Ft.
Ballantines + Coca Cola : 1190 Ft.
Cuba Libre : 1190 Ft.