Cikkek: 29403 | Ma megjelent: 1
onemusic logo

Sombr visszautasítja, hogy „nepo baby” lenne

Írta: Ostroml

A gyors sikerhez az interneten gyakran gyors gyanakvás is társul. Sombr, polgári nevén Shane Michael Boose most azokat a találgatásokat utasította vissza, amelyek szerint „nepo baby” vagy tudatosan felépített iparági „plant” lenne. A 21 éves zenész szerint szinte törvényszerűvé vált, hogy egy hirtelen befutó előadónál néhány hónapon belül megjelenjenek az ilyen elméletek. 

„Minden alkalommal, amikor látom, hogy egy előadó befut, arra gondolok: oké, nagyszerű, imádom, elképesztően tehetséges. Három hónappal később valahogy már nepo baby” – mondta. A saját esetében főként édesapja, Andy Booseháttere szolgáltatta a találgatások alapját: korábban zenélt, később rendezvényproducerként dolgozott, többek között HIV/AIDS elleni szervezetekkel. Sombr édesanyja, Bennah Serfaty szintén ezen a területen dolgozik. 

Sombr éppen ezért különösen képtelennek tartja azt az elképzelést, hogy szülei foglalkozása nyitotta volna ki előtte a zeneipar ajtaját. Mint fogalmazott, mindig tisztelni fogja őket azért, hogy az életüket egy ilyen ügynek szentelték, de szerinte „egészen őrült” azt feltételezni, hogy édesapja AIDS elleni munkája segíthette őt lemezszerződéshez vagy popsztárkarrierhez

A története valóban inkább egy interneten felgyorsult karrier képét mutatja. New Yorkban nőtt fel, a Fiorello H. LaGuardia High Schoolban klasszikus éneket tanult, közben pedig saját dalokat kezdett írni és kiadni. A fordulópontot a Caroline jelentette: a 2022-ben TikTokra feltöltött szám után rövid idő alatt több kiadó is megkereste. Addigra a zene már az iskolai teljesítménye rovására ment. Sombr felidézése szerint rendszeresen érkeztek haza az értesítések a bukásairól és hiányzásairól, édesanyja pedig azzal próbálta visszafogni, hogy „nem várhatod el a gyerekedtől, hogy popsztár legyen”. 

Végül otthagyta az iskolát, és a Warner Recordshoz szerződött, amelyet azért választott, mert saját megfogalmazása szerint ők voltak „a legéhesebbek” arra, hogy vele dolgozzanak. Az áttörés ugyanakkor nem azonnal követte a szerződést. Az első megjelenések után a Back To Friends és az Undressed emelte jóval magasabb szintre a körülötte kialakult érdeklődést; mindkét szám felkerült a 2025 augusztusában kiadott debütáló albumára, az I Barely Know Her-re.

Az elmúlt hónapokban már Taylor Swift is látványosan mellé állt. A 2026-os Songwriters Hall of Fame gálán Sombr a Cardigan és a Dear John feldolgozásával tisztelgett Swift előtt. A két dalt ráadásul ő választotta ki: Swift szabad kezet adott neki, majd jóváhagyta a választást. A hivatalos eseménybeszámoló is megerősíti, hogy Sombr közvetlenül Swift beiktatása előtt lépett színpadra. 

Swift később a beszédében külön is méltatta a fiatal dalszerzőt. A gesztus különösen nagy figyelmet kapott, hiszen a gála Swift pályájának is fontos állomása volt: 2026-ban ő lett a Songwriters Hall of Fame történetének legfiatalabb női beiktatottja. Sombr számára pedig az este azt jelezte, milyen messzire jutott néhány év alatt a TikTokon saját dalokat feltöltő középiskolástól. 

A hirtelen jött ismertségnek közben kevésbé kellemes oldala is van. Sombr korábban már beszélt a külsejét és színpadi jelenlétét támadó kommentekről, köztük a vékony testalkatát célzó megjegyzésekről. Elmondása szerint ezek odáig jutottak, hogy edzeni kezdett miattuk. My Body Isn’t Ready című új dalában már közvetlenül a testképhez és az önértékeléshez fűződő saját viszonyát dolgozza fel, különösen azoknak a fiataloknak címezve a számot, akik nehezen békülnek meg a külsejükkel. 

A „nepo baby” vita így Sombr esetében egy nagyobb történet része: alig néhány év alatt jutott el a saját kiadású tinédzserkori daloktól a nemzetközi popsztátuszig, miközben az internet ugyanazzal a sebességgel kezdte szétszedni a karrierjének hátterét, amellyel korábban felkapta. Sombr állítása ebben egyértelmű: a szülei munkájára büszke, de annak szerinte semmi köze ahhoz, hogy ő lemezszerződést kapott és befutott.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket
szakertoikonyvek.hu
HUGEL