Signal & Ninjabreakz pres. Adam Freeland @ A38. 2014.04.12.
Április 12. különleges nap lesz Budapesten, hiszen egy igazi elektronikus zenetörténeti ikon érkezik városunkba egyenesen Londonból a Ninjabreakz és a Signal Events összefogásának köszönhetően.
Írta: Ostroml2 perc olvasás
Április 12. különleges nap lesz Budapesten, hiszen egy igazi elektronikus zenetörténeti ikon érkezik városunkba egyenesen Londonból a Ninjabreakz és a Signal Events összefogásának köszönhetően.
A legendás Adam Freeland életében először játszik az A38 Hajó-n, a klub fennállásának több mint 10 éve alatt először szólalnak meg a zenéi az elsőszámú budapesti szórakozóhely kifogástalan hangrendszerén. Egyszóval történelmi estének nézünk elébe.
Emellett komoly szerepet kap a hazai szcéna is: a rangidős Dj Palotai, a megunhatatlan mosolyú Ludmilla, az energikus Dublic ikrek valamint a hazai break szcéna elsőszámú bulisorozatának számító Ninjabreakz csapata, név szerint Pryus, Krueger, Zera és Adam Dolph.
Az este főszereplője nagyságát az is mutatja, hogy 1996-os Coastal Breaks című mixalbumaival tulajdonképpen egymaga teremtette meg a nemzetközi nu skool breaks szcénát. Aztán 1998 körül megalapította saját kiadóját, a legendás Marine Parade-et, mely olyan előadókat tudhat a soraiban, mint az Evil 9, az ILS, vagy Alex Metric.
Később ADAM FREELAND együttest is alapított, és a már tizenegyedik évfordulóját ünneplő (!) We Want Your Soul című slágerével örökre beírta magát az elektronikus zenetörténelembe. A Sarah Vaughan-nak készített Fever remixért még Grammy-díjra is jelölték.
A brit legenda aztán túllépett a breakbeat-en és belekóstolt a francia elektróba, a tech house-ba, az electro house-ba, és a nu discóba is. Zenéjével körbejárta az egész világot Ibizától Szingapúrig, és a mai napig tömegek rajonganak érte a világ legkülönbözőbb pontjain.
2014. április 12-én tehát egy igazi ikon látogat Budapestre! ADAM FREELAND először az A38 színpadán! Mellette pedig ott lesz Palotai, Ludmilla, a Dublic valamint a Ninjabreakz DJ-k is.
Várunk mindenkit szeretettel erre a kihagyhatatlan bulira!
✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖
Line up:
✭ ADAM FREELAND (Marine Parade - UK)
✭ PALOTAI (Rewind)
✭ LUDMILLA (Ayra, Perfecto)
✭ DUBLIC (Future Music, Signal)
✭ PRYUS (Ninjabreakz)
✭ KRUEGER (Ninjabreakz)
✭ ZERA (Ninjabreakz)
✭ ADAM DOLPH (Ninjabreakz)
Visual: KEEP WATCHING
✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖
Jegyek / Tickets:
Limitált jegyelővétel // Early bird: 2500 HUF - ELFOGYOTT // SOLD OUT
Elővételben és a helyszínen egyaránt 3000 HUF
Jegyek kaphatóak // Tickets avaible:
A38 Hajó jegypénztár és online az a38.hu-n
BP Shop Westend (földszint)
BP Shop Árkád (I. emelet, az 1-2 közötti folyosón)
BP Shop Wesselényi u. 24.
https://www.bpshop.hu/