SASHA back 2 Kecel!
Ahol a legendák találkoznak - 12 év után újra a Keceli Koronában Sasha a klub 24. születésnapi partyján!
Talán ennyi is elég lenne önmagában! de ha hozzáteszem, hogy minderre 12 évet kellett várni, akkor még nagyobb jelentőséggel bír e rövid tőmondat - még egy olyan sokat megélt klub életében is, mint amilyen a Keceli Korona!
Ha ehhez hozzátesszük, hogy ama 2000 június 14-i ominózus fellépése hősünknek egyben az első is volt Magyarországon, akkor ennyi idő távlatából ma már méltán nevezhetjük kultikus és egyben történelmi pillanatnak is e napot. Akkor ez jelentette a hazai underground house kultúra legdicsőbb pillanatát, melyre azóta is generációk emlékeznek...
Azóta persze pestiesen szólva is “Sok víz lefolyt a Dunán” de Sasha és a Keceli Korona neve - különösen így együtt - még mindig a honi partikultúra egyik legnagyobb érdeklődéssel és figyelemmel övezett momentuma. Azoknak, akik anno látták és hallották azért, akik pedig még nem tapasztalták meg így együtt, milyen az amikor a világ egyik, ha nem a legnagyobb becsben tartott e-zenei ikonja és a szintén legendás keceli korona egymásra talál - ezért kell piros betűvel bevésni a naptárba április 29-ét! Annál is inkább, mert ez a klub 24. szülinapja, mely egyébként is kötelező ünnep minden e-zenei rajongónak! Szeretettel várunk minden régi és új clubbert ott, ahol a legendák újra találkoznak!
Dj's: SASHA, James Cole, Pat Duff, Shabaam, Duel, Benny, Joshic, Wiz, Blabo, Davko
Helyszín: Kecel, Vasút utca 58.
Belépő: elővételben: 3990 Ft Helyszínen: 5500 Ft
Info: www.clubkorona.huFacebook page: www.facebook.com/clubkoronaofficialFacebook event:https://www.facebook.com/events/344685298900228/Sasha facebook page: www.facebook.com/sashaElővételes helyszínek:Budapest – Aktrecords (Lovag u. 17)
Baja – Zárszaküzlet (Attila u. 3)
Kiskunhalas – Ben Joe Pub (Rakodó u. 6)
Kiskőrös – Terminator Computer (Petőfi tér. 15)
Kecel – Borászati Labor (Császártöltési út 2/c) Cukrászda mellett!
Kecel - Motoros Kocsma (Old Bikers Pub)
Kecskemét:
1. Emily Fodrászat (Végh Mihály Tér 5. )
2. Teldorádó GSM (Szabadság tér 3/A, Centrummal szemben)
Szeged – Energy Block Fitness (Szatymazi u. 2/b, a kis OBI mögött)
Békéscsaba – Szeka (06-30-5654703)
Pécs – Partyzoo Jegyiroda ( Ferencesek utca. 26)
Szolnok - Mateo (30/9468755)
Békéscsaba - Szeka (30/5654703)
Cserkeszőlő - Relax Cafe (70/3352648)
Győr - Partyzoo Jegyiroda (Szigethy Attila u 21.)