Massive Attack kiáll a Kneecap mellett: „A népirtás a főcím, nem a zenekar”
A Massive Attack közleményt adott ki, amelyben nyíltan kiáll az ír Kneecap raptrió mellett, akiket a brit politikai elit éles kritikával illetett a közelmúltban. A belfasti csapat, amely gyakran szólal meg provokatív, punk ihletésű stílusban, egy 2023-as koncertvideó miatt került a figyelem középpontjába, amelyben többek között az hangzott el, hogy „Öld meg a helyi képviselődet” és „Csak a halott konzervatív a jó konzervatív”.
A videót követően több politikus – köztük a munkáspárti Keir Starmer és a konzervatív Kemi Badenoch – is elítélte a zenekart, míg David Taylor felszólította a Glastonbury Fesztivált, hogy vonja vissza a Kneecap fellépését. A videót jelenleg a terrorelhárító hatóságok is vizsgálják.
A Kneecap április 28-án bocsánatot kért az elhangzottakért, de azt is állították, hogy a körülöttük kirobbant botrány tudatos lejárató kampány része, amit a közelmúltbeli, palesztinbarát Coachella-fellépésük váltott ki. A zenekar szerint az amerikai fesztivál szervezői cenzúrázták az „Free Palestine” és „Fuck Israel” feliratokat a hivatalos livestreamből, és nem sokkal később az amerikai foglalási ügynökségük is szerződést bontott velük.
A Massive Attack mostani nyilatkozatában felszólította a médiát és a politikai döntéshozókat, hogy ne a Kneecap provokatív nyelvezetére koncentráljanak, hanem arra az ügyre, amely mellett kiálltak: Gáza tragédiájára és a palesztinok helyzetére. Miközben figyelmeztetnek arra, hogy a szavaknak súlya van – különösen olyan körülmények között, amikor korábban brit parlamenti képviselők váltak gyilkosságok áldozatává – élesen bírálják a politikai szereplőket, akik szerintük elterelik a figyelmet a valódi problémáról.
„A Kneecap nem a főcím. Gáza a főcím. A népirtás a főcím” – áll a közleményben. A Massive Attack szerint a brit politikai vezetők és konzervatív kommentátorok számított felháborodása nem más, mint elterelés. A zenekar zárásként kijelenti: „Az igazi probléma a Nagy-Britannia választott vezetői által elhallgatott, bűnrészes és támogatott atrocitások.”
Ez a nyilatkozat nem csupán a Kneecap melletti szolidaritásról szól, hanem egy mélyebb társadalmi és politikai állásfoglalás is – a zeneiparban ritkán hallott, világos hangon.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: