Jamie T a saját helyét keresi a brit zenében új dalán

Jamie T pályafutása eddigi legnagyobb önálló koncertjére készült, amikor 2023. június 30-án hajnalban leült megírni a Tallahassee-t. Néhány órával később már 45 ezer ember előtt állt a londoni Finsbury Parkban, a dal azonban nem stadionhimnusz lett. Sokkal inkább egy kissé szétesett, vicces és önironikus belső monológ arról, hogyan próbálja az ember meggyőzni saját magát arról, hogy tényleg helye van azon a színpadon. A szám szeptember 18-án jelent meg, és **a második előzetese Jamie T október 9-én érkező hatodik albumának, a Ghosts (100 Days Of Morning)nak.

A dal alapját Leif Vollebekk 2017-es, szintén Tallahassee című felvétele adja. Jamie Treays nem véletlenül választotta: elmondása szerint a kanadai dalszerző száma különösen nehéz időszakokban kísérte, és rengeteget jelent neki. Erre az ismerős mintára építette rá saját, beszédszerű rapjét, amely egyszerre magabiztos és bizonytalan. Egyik pillanatban azt állítja, csak fele olyan jó, mint amilyennek saját magát gondolja, de kétszer olyan jó, mint amilyennek mások tartják – aztán már tovább is lép a következő kulturális hivatkozásra.

Ezekből pedig bőven akad. Lily Allen, The Streets, Tracey Emin és Paul Heaton ugyanúgy előkerül, mint Liam Howlett, akit Jamie T 1991-be és egy Ferrari Testarossába képzel. A poén csattanója saját magára vonatkozik: az „ikonikus” kép felépítése után rögtön plagizátornak nevezi magát. A Tallahassee így nem egyszerű névsorolvasás, hanem Jamie T saját helykeresése a brit popkultúra elmúlt három évtizedében.

Treays szerint a szám tényleg valamiféle tükör előtti lelkesítő beszédnek indult, csak éppen nem túl sikeresnek. „Könnyednek és szórakoztatónak” szánta, miközben próbálta feldolgozni, hogy aznap este pályája addigi legnagyobb koncertjét adja. Ez a kettősség jól áll neki: a Tallahassee tele van nagyzoló kijelentésekkel, de szinte mindegyiket azonnal ki is húzza saját maga alól.

A Rob Thorogood rendezte klip ugyanezt a hangulatot viszi tovább. A videóban ténylegesen megjelenik a dalban emlegetett Ferrari Testarossa, amely napfelkeltekor halad vidéki utakon, miközben Jamie T hol az autó, hol egy fagylaltoskocsi előtt adja elő a számot. A vizuál egyben folytatása a korábbi 3310 klipjének is.

A Tallahassee különösen fontos helyet kap a készülő lemezen: ez zárja a **11 számos Ghosts (100 Days Of Morning)ot. A nyitódal éppen az augusztusban megjelent első kislemez, a 3310, a kettő között pedig olyan felvételek szerepelnek, mint a Cocktail, amelynek társszerzője Damon Albarn, vagy a The Jamtől feldolgozott Ghosts. Az album producerei között Jamie T mellett James Dring és a The Maccabeesből ismert Hugo White is ott van.

Az új lemez hosszabb alkotói időszak eredménye. Jamie T a 2022-es, brit listavezető The Theory Of Whatever után több száz telefonos hangjegyzetet gyűjtött össze, köztük olyan ötleteket is, amelyek pályája különböző szakaszaiból maradtak vele. A kész anyag ennek megfelelően sokat foglalkozik az öregedéssel, a fiatalság elengedésével, szerelemmel, veszteséggel és azzal a törékeny nosztalgiával, amely a kétezres évek brit indie-korszakához köti.

Ebben a Finsbury Park-i koncert is választóvonal lett. Treays a Reading Festivalon arról beszélt, hogy a 2023-as fellépés után úgy érezte, valami véget ért, és közel került a kiégéshez. Most viszont egészen más állapotban várja a folytatást: azt mondja, remekül érzi magát, és kifejezetten örül annak, hogy újra itt van. A Ghosts megjelenését októberben kilenc intim szóló-akusztikus koncert követi, decemberben pedig teljes brit turnéra indul.

A Tallahassee ezért különösen találó albumzárónak ígérkezik. Jamie T nem próbálja eldönteni benne, hogy a brit indie egyik túlélője, egykori generációs hang vagy egyszerűen valaki, aki még mindig szeret dalokat írni. Inkább végigvicceli ezt a bizonytalanságot, miközben felsorolja azokat, akikhez valamilyen módon saját magát is méri. A legnagyobb koncertje reggelén írt pep talkból végül egy dal lett arról, milyen furcsa húsz év után is megpróbálni kitalálni, hol állsz.