Cikkek: 26958 | Ma megjelent: 53
onemusic logo

Súlyos sérülése miatt újabb fesztiválfellépést mondott le INZO

Írta: Ostroml

Újabb nyári fesztiválfellépését volt kénytelen lemondani INZO. Az amerikai producer és DJ – polgári nevén Mike Inzano – közösségi oldalán árulta el, hogy egy súlyos baleset következtében három csigolyája is eltört, ezért orvosai tanácsára továbbra sem vállalhat hosszabb utazásokat és fellépéseket.

A sérülés egy lépcsőn történt esés következménye. INZO korábban még úgy tudta, hogy egy eltört lábfej és erős hátfájdalom nehezíti a felépülését, azonban a részletes orvosi vizsgálatok később kimutatták, hogy egy helyett végül három csigolyája is eltört.

A producer a hónap elején már lemondta szereplését a kanadai FVDED in the Park fesztiválon, most pedig megerősítette, hogy a július 25-re tervezett fellépése sem valósul meg a Shambhala Music Festivalon, amelyet a kanadai British Columbia tartományban, Salmóban rendeznek meg.

Instagram-történetében azt írta, hogy a jelenlegi állapotában a határon túli utazás túl nagy fizikai megterhelést jelentene számára. Hozzátette, különösen csalódott, mert a Shambhala régóta szerepelt a bakancslistáján, és nagyon várta első fellépését a legendás fesztiválon.

INZO ugyanakkor optimistán tekint előre, és bízik benne, hogy 2027-ben végre pótolhatja az idei elmaradt koncertet.

A Shambhala szervezőinek az utóbbi napokban több változással is szembe kellett nézniük. Korábban Whethan és Ruskois visszamondta fellépését: Whethan programütközésre hivatkozott, míg Rusko mentális egészségi okok miatt lépett vissza.

A Shambhala Music Festival idén július 24. és 27. között várja a látogatókat, a fellépők között pedig olyan nevek szerepelnek, mint Excision, Dimension, Liquid Stranger és Boris Brejcha. A szervezők továbbra is változatos programmal készülnek, miközben a rajongók mielőbbi felépülést kívánnak INZO-nak.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket