Szélsőjobboldali hálózatokat vizsgál a hardtekk színterén egy új dokumentumfilm

A gyors, torzított basszusokra épülő hardtekk az elmúlt években az undergroundból a TikTok és a streamingplatformok világába is betört, ezzel azonban olyan politikai és kulturális konfliktusok is láthatóbbá váltak, amelyek korábban jóval kisebb körben zajlottak. A Y-Kollektiv új, Hardtekk und Hitlergrüße – Wie Rechtsextreme eine Techno-Szene unterwandern című riportja azt vizsgálja, milyen pontokon találkozik a német hardtekk egy része szélsőjobboldali szereplőkkel, jelképekkel és online hálózatokkal. A nagyjából harmincperces dokumentumfilm szeptember 14-től érhető el az ARD Mediathekben. 

A film egyik fontos erénye, hogy nem magát a műfajt próbálja politikai címkével ellátni. A hardtekk nem „szélsőjobboldali zene”, és a közönsége sem kezelhető egységes politikai csoportként. A riport inkább azt a kérdést teszi fel, hogyan tudnak szélsőjobboldali szereplők megjelenni egy olyan szubkultúrában, amelynek egy része kifejezetten apolitikusként határozza meg magát. Ez a különbség kulcsfontosságú: az „én csak a zenéért vagyok itt” hozzáállás önmagában nem szélsőséges, de csökkentheti a közösség érzékenységét arra, hogy milyen szimbólumok, kapcsolatok vagy ideológiai utalások válnak normalizálttá körülötte. 

Henrike Müller-Mahn és Patrick Wagner ezért nem kizárólag közösségi médiás bejegyzésekből próbál következtetéseket levonni. Partikra és fesztiválokra mennek, rajongókkal, DJ-kkel, szervezőkkel és klubüzemeltetőkkel beszélnek, miközben olyan eseteket vizsgálnak, amelyekben szélsőjobboldali jelképek, kódolt utalások vagy embertelenítő tartalmak jelentek meg a színtér környezetében. A probléma nem teljesen új: már évekkel korábbi kutatások is dokumentáltak olyan hardtekk-közeli szereplőket, akik szélsőjobboldali szimbólumokkal vagy neonáci környezetekkel kerültek kapcsolatba. 

A digitális tér közben jelentősen megváltoztatta a probléma léptékét. A hardtekk 2026-ra különösen erős online másodéletet kapott: gyors tempója és agresszív hangképe jól illeszkedik a rövid videókhoz, ezért TikTok-trendek, edzésvideók és különböző férfiasságközpontú online szubkultúrák soundtrackjeként is terjed. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ilyen felhasználás az előadók politikai álláspontját tükrözné. Egy zeneszám szélsőjobboldali videóban való felhasználása és a zenész szélsőjobboldali kötődése két teljesen külön állítás, amelyeket bizonyíték nélkül nem szabad összemosni. 

A dokumentumfilm éppen ezért megszólaltat olyan szereplőket is, akik a hardtekk közösségén belül nyíltan szembemennek ezekkel a tendenciákkal. Közéjük tartozik Fabitekk, a műfaj egyik régebb óta aktív producere, aki nyilvánosan elutasítja a szélsőjobboldali kisajátítást. A színtéren belüli vita tehát nem egyszerűen arról szól, hogy „van-e probléma”, hanem arról is, ki vállalja a felelősséget azért, hogy egy klub, rendezvény vagy online közösség milyen határokat húz meg. A hardtekk rajongói között is jól látható ez a törés: vannak, akik súlyos problémának látják a szélsőjobboldali jelenlétet, mások pedig hangsúlyozzák, hogy ebből nem következik a teljes műfaj politikai besorolása. 

A riport egy korábbi szélsőjobboldali szereplő történetét is követi, aki arról beszél, hogyan került a zenei közegen keresztül közelebb jobboldali struktúrákhoz. Ez azért lényeges, mert a radikalizálódás ritkán úgy működik, hogy valaki egyik napról a másikra egy ideológiai szervezet tagjává válik. Sokkal gyakrabban közösségi kapcsolatokon, identitáson, online tartalmakon és fokozatosan normalizálódó jelképeken keresztül épül fel – a zenei színtér pedig ilyen esetekben nem feltétlenül ok, hanem találkozási felület lehet.

A hardtekk saját története ráadásul különösen érzékennyé teszi ezt a kérdést. A műfaj erősen kötődik Kelet-Németországhoz és a regionális rave-kultúrához, az elmúlt években viszont egyre nagyobb kereskedelmi és online közönséghez jutott el. Korábbi kutatások már a 2020-as évek elején vitákat dokumentáltak például a magdeburgi Strezzkidz környezetében, ahol egyes előadók szélsőjobboldali szimbólumok használata miatt kerültek kritikák kereszttüzébe. A mostani dokumentumfilm tehát nem a semmiből előkerült botrányt mutat be, hanem egy régebb óta létező konfliktus újabb állapotát.

A kérdés pedig messze túlmutat a hardtekk világán. Az elektronikus zenei kultúra gyakran hivatkozik saját befogadó és szabadságközpontú hagyományaira, ezek az értékek azonban önmagukban nem akadályozzák meg, hogy szélsőséges csoportok megpróbáljanak belépni egy színtérre. Hasonló konfliktusokat más közép-európai klubközegekben is dokumentáltak: Bécsben például szélsőjobboldali szereplők techno-, gabber- és hardtekk-eseményeken keresztüli jelenléte váltott ki vitát. 

A Y-Kollektiv riportjának legfontosabb kérdése ezért végül nem az, hogy „jobboldali-e a hardtekk”. A kérdés inkább az, hogy egy alapvetően heterogén zenei közösség milyen gyorsan ismeri fel, ha politikai szélsőségek megpróbálják saját kulturális terükként használni – és mit hajlandó tenni ellene. Az apolitikusság lehet személyes döntés a tánctéren, de attól még a tánctér körül zajló folyamatok nem feltétlenül maradnak politikamentesek.

A teljes, körülbelül harmincperces dokumentumfilm az ARD Mediathekben nézhető meg.