Jason Isbell csoportos keresetet indított a Suno ellen

A Suno körüli jogi csaták eddig jórészt egy kérdés körül forogtak: milyen zenékkel tanították be a rendszert, és kellett volna-e engedélyt kérni hozzájuk. Jason Isbell és három zenésztársa most ennél személyesebb frontot nyitott. Azt állítják, hogy a platform nemcsak dalokból tanult, hanem magukat az előadókat alakította kereskedelmi termékké.

Isbell, a Camper Van Beethoven és a Cracker frontembereként ismert David Lowery, a blueszenész Guy Forsyth, valamint a Grammy-díjas jazzszaxofonos Eduardo „Ed” Calle augusztus 31-én nyújtott be csoportosnak szánt keresetet egy massachusettsi szövetségi bíróságon. A 84 oldalas beadvány szerint a Suno engedély nélkül használja a zenészek nevét, hangját és felismerhető előadói jegyeit.

Fontos jogi részlet, hogy az eljárás egyelőre javasolt csoportos kereset. A bíróságnak később kell eldöntenie, hogy az ügy valóban folytatható-e szélesebb alkotói csoport nevében. A felperesek szerint a lehetséges érintettek száma százas nagyságrendnél is nagyobb, a vitatott összeg pedig összesítve meghaladja az ötmillió dollárt.

A kereset központi állítása szerint a Suno képes egy zenész nevét keresési kulcsként kezelni. Ha a felhasználó beírja egy előadó nevét, a rendszer olyan dalt, leírást és képi világot készíthet, amely az illető felismerhető zenei identitását idézi meg.

A beadvány ezt konkrét példákkal próbálja bemutatni. Jason Isbell nevére a rendszer állítólag Paper Bell címmel készített Americana-dalt, pengetett akusztikus gitárral, countryhangsúllyal és olyan férfiénekkel, amelyet a felperesek Isbell karakteréhez kötnek. A Camper Van Beethoven nevére létrejött Pull Over Where the Wheat pedig nyolcvanas éveket idéző alternatív folk-rock leírást kapott harmonikával és hegedűvel.

A felperesek szerint ez nem ugyanaz, mint amikor valaki egyszerűen countryt, bluest vagy késő nyolcvanas évekbeli alternatív rockot kér a rendszertől. Nem műfajokat vagy általános zenei ötleteket akarnak kisajátítani. A különbséget abban látják, hogy a platform egy konkrét ember nevétől jut el az illetőre emlékeztető hanghoz és vizuális csomaghoz.

A beadvány a Suno biztonsági rendszerét is támadja. A platform azt állítja, hogy blokkolja a konkrét előadók, dalok és albumok nevét tartalmazó kéréseket. A zenészek szerint azonban ez a védelem könnyen megkerülhető: ha egy nevet betűnként, szóközökkel írnak be, a felszíni szűrő nem feltétlenül ismeri fel, miközben az alatta működő modell továbbra is érti, melyik zenészre utal a kérés.

A Suno vitatja a vádakat. A vállalat szerint a kereset megalapozatlan, a platform célja pedig új, eredeti zenék létrehozása, nem előadók nevének kereskedelmi kihasználása. A cég kitart amellett is, hogy több technikai védelmet működtet a konkrét zenészeket, dalokat és védett felvételeket célzó kérések ellen.

Hogy ezek a korlátok mennyire hatékonyak, és a felperesek példái mennyire bizonyítják a rendszer tervezett működését, már a per bizonyítási szakaszának kérdése lesz. A beadvány egyoldalú állításokat tartalmaz; a Suno felelősségét bíróság még nem állapította meg.

Az ügy különlegessége, hogy a kereset tudatosan nem szerzői jogi követelésekre épül. A felperesek nem állítják, hogy tulajdonuk lenne az Americana, a blues vagy bármely előadói stílus. Azt sem kell bizonyítaniuk az érvelésük szerint, hogy egy elkészült AI-dal lemásolt egy konkrét szerzeményt.

Ehelyett a nyilvánossághoz és személyazonossághoz fűződő jogokra támaszkodnak. Ezek az Egyesült Államokban államonként eltérő szabályok alapján védhetik valakinek a nevét, képmását, hangját és kereskedelmi identitását. A kereset többek között Illinois, Kalifornia, New York, Tennessee, Florida, Texas és Massachusetts vonatkozó szabályaira hivatkozik, emellett az illinoisi biometrikus adatvédelmi törvényt is segítségül hívja.

A beadvány egyik legmerészebb állítása szerint a Suno úgynevezett hanglenyomatokat, vagyis egy személy hangjának azonosítására alkalmas numerikus reprezentációkat is létrehozott és tárolt. A felperesek szerint a modell nem egyszerűen dalokat jegyzett meg, hanem azokat az ismétlődő előadói tulajdonságokat sűrítette össze, amelyek miatt a hallgató felismeri, ki énekel vagy játszik.

Ennek bizonyítása jóval nehezebb lehet annál, mint megmutatni egy hasonló dallamot vagy dalszövegrészletet. A bíróságnak azt kell majd vizsgálnia, hogy egy generatív modell belső matematikai reprezentációi valóban személyhez köthető identitásként vagy biometrikus adatként kezelhetők-e, és hogy a névre készült kimenetek kereskedelmi felhasználásnak számítanak-e.

Ez különíti el az ügyet a Suno korábbi pereitől. A Tony Justice által indított eljárás például főként arra koncentrál, hogy a platform engedély nélkül használt-e fel védett felvételeket és zeneműveket a tanításhoz. Isbellék keresete ezzel szemben azt kérdezi: mi történik akkor, ha egy rendszer nem egy dalt, hanem egy előadó felismerhetőségét teszi lekérhetővé?

A különbség az AI-licencelés jövője miatt sem mellékes. Egy kiadó vagy zeneműkiadó engedélyt adhat felvételek és szerzemények használatára, de ettől még nem feltétlenül rendelkezik az előadó nevével, hangjával vagy személyes identitásával. Ha a felperesek érvelése megáll, a jövőbeli megállapodásokhoz külön, egyértelmű előadói hozzájárulásra lehet szükség.

Isbellék azt is hangsúlyozzák, hogy az identitás védelme nem csak világsztárokat illet meg. Egy kevésbé ismert sessionzenész, klubelőadó vagy helyi énekes kereskedelmi értéke kisebb lehet, a neve és hangja feletti rendelkezés joga azonban ettől még nem tűnik el. Hogy ezt a széles csoportot milyen feltételekkel fogadja el a bíróság, az az ügy egyik legnehezebb kérdése lehet.

A felperesek egyelőre meg nem határozott összegű kártérítést, a kifogásolt gyakorlat leállítását és annak kimondását kérik, hogy a Suno működése jogellenes. Ha sikerrel járnak, az AI-zenei platformoknak nem lesz elég azt bizonyítaniuk, hogy egyetlen konkrét dalt sem másoltak le. Arra is választ kell adniuk, hogyan került egy ember felismerhető zenei személyisége a gépbe – és ki adott engedélyt arra, hogy onnan újra előhívható legyen.

Fotó: Zopheus We