A történet egy első látásra teljesen hétköznapi termékdemóval indult. A videóban a D’Addario egyik alkalmazottja mutatta be az NYXL nagy sűrűségű elektromos gitárhúrokat, miközben zene szólt a háttérben. Nem a húrok váltották ki a vitát.
Hanem maga a zene.
„Ez nem Suno és nem AI. Több sáv egymásra rétegezve, erősen szerkesztve” – reagált a vállalat, hozzátéve, hogy nem használ mesterséges intelligenciát a posztjaihoz.
A cég akkori verziója szerint a zenét a videóban szereplő munkatárs írta és játszotta fel. Vagyis nem arról beszéltek, hogy bizonytalan az anyag eredete, vagy még ellenőrzik a készítés körülményeit. Konkrét emberi alkotási folyamatot írtak le.
Ezzel akár véget is érhetett volna a történet. Csakhogy a közönség nem engedte el.
A D’Addario ezért újabb, ezúttal jóval részletesebb magyarázattal állt elő. Egy nagyjából hatszáz szavas, képként publikált közleményben azt állította, hogy az alkalmazott órákat töltött a gitárjáték finomhangolásával. A leírás szerint DI gitársávval dolgozott, amelyet pluginekkel kompresszált, hangmagasság-korrekcióval kezelt, EQ-zott és torzított.
Technikailag részletes védekezés volt. Csak éppen nem oldotta meg a problémát.
A vállalat ezután frissítette korábbi kommunikációját.
„Pontatlan információkat osztottunk meg, és ezért őszintén sajnáljuk” – ismerte el a D’Addario. A cég közlése szerint teljes belső vizsgálatot végzett, és ennek során állapította meg, hogy az eredeti track Suno Studio segítségével készült.
A vitatott demóvideót időközben eltávolították, bár az internet természetéből adódóan nem tűnt el teljesen: reakcióvideókban és az ügyet dokumentáló tartalmakban továbbra is láthatók részletei.
A történet ettől kezdve már kevésbé arról szólt, hogy egy gitárhúr reklámjában AI-zene szerepelt.
A generatív mesterséges intelligencia használata önmagában is különösen kényes kérdés a zenészek körében. A vita egyszerre érinti a szerzői jogokat, a tréningadatokat, az alkotói munka értékét és azt, hogy a géppel előállított zenék milyen helyet foglalhatnak el egy olyan iparágban, amely emberek kreativitására épül.
Egy hangszeres kiegészítőket gyártó vállalat esetében ez még érzékenyebb. A D’Addario üzlete közvetlenül azokból az emberekből él, akik időt, pénzt és energiát fordítanak arra, hogy hangszeren játsszanak. Ha egy ilyen márka generatív zenét használ egy termékbemutatóban, arra a közönség egy része eleve kritikusan reagálhat.
De itt nem csak ez történt.
A cég először kategorikusan kizárta az AI használatát, majd részletesen elmagyarázta az állítólagos emberi munkafolyamatot. Csak később derült ki, hogy ez a magyarázat nem fedte teljesen a valóságot.
Ez az a pont, ahol egy technológiai vita kommunikációs válsággá válik. Ha a D’Addario az első kérdések után azt mondja, hogy ellenőrzi a track eredetét, egészen más történet születhetett volna. A határozott tagadás viszont olyan állítást tett a cég hitelességéről, amelyet később saját magának kellett megcáfolnia.
A D’Addario esete ezért valószínűleg nem a Sunóról marad emlékezetes. Hanem arról, milyen gyorsan lehet elveszíteni a bizalmat, ha egy vállalat előbb biztos választ ad, és csak utána ellenőrzi, hogy igaz-e.
