Kijelenthetjük, hogy Speedy J személyében az elektronikus zene egyik igazi hősét látja vendégül csapatunk május 10-én a Cinema Hallban.
Írta: Ostroml3 perc olvasás
Kijelenthetjük, hogy Speedy J személyében az elektronikus zene egyik igazi hősét látja vendégül csapatunk május 10-én a Cinema Hallban. Jochem Paapra igazi úttörőként tekinthetünk, aki az egyik legelső európai techno producerként döntően befolyásolta a stílus későbbi alakulását. Vizsgáljuk meg közelebbről, hogyan is tette ezt.
Alig múlt el 18 éves, amikor 1990-ben első felvételeit a Richie Hawtin és John Acqu...aviva által vezetett Plus 8 megjelentette ("Intercontinental" EP), majd alig egy évvel később a "Pullover" című klub bombával máris élő legendává avanzsálta magát. Első albumára sem kellett sokáig várni, hiszen a "Ginger" munkacímre keresztelt nagylemez 1993 nyarán jelent meg, melyet a tengerentúlon a Plus 8, Európában pedig a korai 90-es évek meghatározó kiadója, a brit WARP bocsátott piacra.
A kilencvenes évek közepén a formabontó megjelenéseknek számító "Ni Go Snix" illetve a Public Energy No1." nagylemez után a "Shocking Hobby" címre keresztelt dolgozata már a korszakalkotó Novamute kiadónál látott napvilágot.
A 2000-es évek elején aztán Electric Deluxe álnéven kiadott egy három trackből álló kislemezt, mellyel egyrészt egy újabb időtlen klasszikust alkotott, másrészt pedig sejtetni engedte, hogy hamarosan ismét új hangzással fogja sokkolni a hallgatóságot. Ez pedig a 90-es évek végén új erőre kapott és felfrissült techno lett. 2001 decemberében előbb a "Krekc" maxival, majd a "Loudboxer" (Novamute - 2002) nagylemezzel mutatta be, hogy hogyan is értelmezi ő a kor technoját. Ezalatt zenéi megfertőzték a táncparketteket, messze földön híres live act előadásai pedig kirobbanthatatlan figurájává tették az olyan fesztiváloknak mint az I Love Techno, Timewarp, Awakenings, 10 Days Off, és még sorolhatnánk.
Speedy J @ Berghain nov 2012 by jochempaap
Jochem viszont a nagy sikerek ellenére sem ült a babérjain, hiszen 2003-ban elkezdődött egy újabb kultikus sorozat ami a "Collabs" munkacímet viselte, olyan előadók közreműködésével mint Chris Liebing illetve Adam Beyer, hogy csak a legnagyobbakat említsük. A Collabs széria felvételei során kötött szoros barátságot és munkakapcsolatot Chris Liebinggel, aminek az eredménye több súlyos techno kiadvány, és egy nagylemez, a "Metalism" lett, még mindig a Novamute kiadásában. Chris-szel a stúdiózás mellett egy emlékezetes Collabs világturné keretében élőben is megmutatták, milyen az, ha két ekkora formátumú techno-legenda egyesíti erejét.
2008-ban a "Red Shift" kislemezzel hallatott magáról újra, mely a Collabs sorozat folytatása illetve vadonatúj saját kiadója, az Electric Deluxe legelső kiadványa is egyben. A kiadó indulása óta olyan tehetséges művészeknek adott lehetőséget mint Chris Liebing, Tommy Four Seven, Terence Fixmer és még sorolhatnánk.
Speedy J erre az estére egy exkluzív 5 órás előadással készül, ezért formabontó módon rezidenseinkre csak a bemelegítés szerepe hárul. Ez azonban nem fogja meggátolni őket, hogy megmutassák miért is egyre népszerűbbek a techno szeretők körében.
SPEEDY J (Electric Deluxe - NL)
https://www.electricdeluxe.net/https://www.facebook.com/djspeedyjhttps://soundcloud.com/jochempaaphttps://www.residentadvisor.net/dj/speedyj
Nils
https://www.facebook.com/nilsmusic.huhttps://soundcloud.com/nilshu
Nilux
https://www.facebook.com/nilux.huhttps://soundcloud.com/niluxhu
Dorian Knox
https://www.facebook.com/dorianknoxhttps://soundcloud.com/dorianknox
Koczian
https://www.facebook.com/koczian.hungaryhttps://soundcloud.com/koczianLEDVisual: VJ Flux
https://www.facebook.com/vjfluxBar Room: Sinko, Metha, Jambor, Calman, Lifeform
Facebook event: https://www.facebook.com/events/222310137893820/HELYSZÍN: Cinema Hall (https://www.facebook.com/CinemaHall)
JEGYEK:
Jegyár elővételben: 2500 Ft
Jegyár az esemény napján 23:00 óra előtt 2800 Ft
Jegyár az esemény napján 23:00 óra után 3000 Ft
Az elővételes jegyek április 10-től érhetőek el.
Online jegyváráslás: https://ticket.concorde-events.hu/
Elővételes jegyek az Aktrecords-ban (1066 Budapest, Ó utca 35.) és online https://ticket.concorde-events.hu/
oldalon válthatóak meg!
WEB:https://www.facebook.com/concorde.budapestwww.concorde-events.huwww.cinemahall.hu