Cikkek: 27768 | Ma megjelent: 3
onemusic logo

Boy George szakított menedzserével egy megosztó dala miatt

Írta: Ostroml

Boy George bejelentette, hogy véget vetett együttműködésének kiadói menedzserével, Tony Pontiusszal, miután nézeteltérés alakult ki közöttük a We Will Dance Again című új dal megjelentetése miatt. Az énekes állítása szerint a menedzser nem kívánt részt venni a kiadvány megjelentetésében, ezért közös megegyezéssel különváltak útjaik.

A Culture Club frontembere július 26-án saját felületein tette közzé a dalt, amely azonban a nagy streamingplatformokon egyelőre nem érhető el. A szerzemény a 2023. október 7-i, izraeli Nova Music Festival elleni terrortámadásra reflektál, és több olyan politikai állítást is megfogalmaz, amelyek élénk vitákat váltottak ki. A dalszöveg egyik nyitósora például elutasítja, hogy a gázai háborút népirtásként írják le, emellett bírálja azokat a zenészeket is, akik nyilvánosan a palesztin civilek mellett álltak ki.

A szakításról szóló bejegyzésében Boy George azt írta, hogy a buddhizmus tanítása szerint minden döntésnek következménye van, majd hozzátette: amikor közölte, hogy szeretné kiadni a dalt, Tony Pontius egyértelműen jelezte, hogy nem kíván részt venni a projektben, ezért lezárták az együttműködést. Az énekes azt is hangsúlyozta, hogy továbbra is hisz az igazában, és a dalt mindenképpen nyilvánosságra fogja hozni.

Az elmúlt napokban Boy George visszalépett Heródes király szerepétől a londoni Jesus Christ Superstar előadásából is. Ezzel párhuzamosan hosszabb nyilatkozatban védte meg a We Will Dance Again üzenetét, amelyet saját megfogalmazása szerint a béke szándékával írt.

Elárulta azt is, hogy a dal mesterséges intelligencia segítségével készült, és megszületésében fontos szerepet játszott a londoni Nova Music Festival Exhibition kiállítás meglátogatása. Itt találkozott Michael és Lisa Marlowe-val, akiknek brit–izraeli fia, Jake Marlowe a 2023-as támadás áldozata lett.

Boy George hangsúlyozta, hogy együttérez az izraeli és a palesztin civil áldozatokkal is, és szerinte a dal nem egyik vagy másik oldal ellen szól, hanem a béke mellett foglal állást. Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy személyes véleménye szerint a jelenlegi konfliktus háborúként értelmezhető, nem pedig egy népcsoport eltörlésére irányuló kísérletként. Hozzátette, hogy tiszteletben tartja azt is, ha mások ettől eltérően látják a helyzetet.

A szerzemény ugyanakkor komoly kritikákat is kapott. A bírálók között volt Martyn Ware, a Heaven 17 és a The Human League társalapítója is, aki nyilvánosan kifogásolta a dal tartalmát.

A vita ellenére Boy George továbbra is kitart amellett, hogy a We Will Dance Again hivatalosan is meg fog jelenni, függetlenül attól, hogy időközben megszakadt az együttműködése korábbi kiadói menedzserével.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

HUGEL
OneTicket
Cineversum pres. STEPHAN BODZIN