A brit klubkultúra eltűnt helyszíneinek állít emléket a V&A új kiállítása

A londoni V&A South Kensington ezen a hétvégén nyitja meg egyik legfontosabb idei zenei tematikájú kiállítását. A Lost Music Venues nem csupán emléket állít a brit klub- és koncertkultúra mára bezárt ikonikus helyszíneinek, hanem egy erős figyelmeztetést is megfogalmaz: a zenei közösségi terek eltűnése ma is valós és sürgető probléma.

A május 30-án debütáló tárlat a brit zenei élet elmúlt évtizedeinek meghatározó helyszíneit idézi meg, miközben pontosan megmutatja azt is, milyen pótolhatatlan szerepet töltöttek be ezek a terek a zeneipar és a helyi közösségek életében.

A kiállításon több mint 150 tárgy kapott helyet, nagyjából ötven, mára bezárt klubból, koncertteremből és közösségi helyszínről. A válogatásban plakátok, tagsági kártyák, klubfotók, zenekari relikviák és szubkulturális divattárgyak is szerepelnek, amelyek jelentős része egy nyilvános felhívás nyomán került a múzeumba.

Az anyag együtt egy különleges időlenyomatot rajzol ki a brit grassroots és DIY zenei kultúráról.

A tárlat négy tematikus egységre épül.

Az első rész azt mutatja be, hogyan alakultak át a korábbi tánctermek és mozik az 1980-as években olyan helyszínekké, amelyek már kifejezetten a zenei szubkultúrák otthonává váltak. Itt olyan ikonikus helyek emlékei bukkannak fel, mint a legendás manchesteri Haçienda, de láthatók a londoni Astoria és Rainbow Theatre eredeti feliratai is.

A második blokk a kilencvenes évek úgynevezett „toilet circuit” korszakát idézi meg – azt a kisklubhálózatot, amely meghatározó szerepet játszott az indie robbanás idején. Olyan kultikus helyszínek története elevenedik meg, mint a bath-i Moles, a leicesteri The Charlotte vagy a manchesteri Roadhouse.

A korszak turnékultúráját olyan személyes relikviák hozzák közel, mint korabeli Blur-setlistek, kézzel írt Oasis-dalszövegek, vagy a Pulp egykori turnémenedzsere, Mark Webber aktatáskája.

A kiállítás harmadik része a független helyszíneket sújtó kihívásokat mutatja be. A zajpanaszoktól és szigorodó engedélyezési szabályoktól kezdve egészen a Covid-járványig számos tényező formálta és sok esetben veszélyeztette ezeket a tereket.

Ebben a részben olyan szervezetek dokumentumai is helyet kaptak, mint a Music Venue Trust, a Free The Night, a No Place Left to Play vagy a Save Our Scene.

A záró egység az elektronikus klubkultúra útját követi végig a kilencvenes évektől napjainkig. A látogatók betekintést kapnak a klubkultúra társadalmi szerepébe, a HIV- és AIDS-tudatossági kezdeményezésektől kezdve egészen a glasgow-i The Arches, valamint a londoni Plastic People és The End örökségéig.

A kiállítás kurátora, Harriet Reed szerint ezek a helyszínek jóval többet jelentettek egyszerű koncerttermeknél.

„A koncert- és klubhelyszínek nemcsak a zeneipar vérkeringését jelentik, hanem a kreatív szektor egyik legfontosabb alapját is adják” – fogalmazott.

A Lost Music Venues pontosan ezt teszi láthatóvá: hogy ezek a terek nemcsak zenét adtak, hanem közösséget, kísérletezési szabadságot és kulturális identitást is teremtettek.

És talán arra is emlékeztetnek, mennyire fontos megőrizni azokat a helyeket, ahol a következő generáció zenei történetei megszülethetnek.