2nd Music FM Bday Party @ Petőfi Csarnok, 2014.03.21.
Közös ünneplésre hívja hallgatóit a 89.5 Music FM március 21-én a PeCsába.
Írta: Ostroml3 perc olvasás
Közös ünneplésre hívja hallgatóit a 89.5 Music FM március 21-én a PeCsába. Az estétől reggelig tartó partyn fellép a hazai popzene élvonala – mások mellett Caramel, Oláh Gergő, Kállay-Saunders, Radics Gigi – és megpörgetik majd a közönséget a MusicKillers DJ-k is. Az sem titok, hogy a lemezjátszók mögé áll a tavalyi év legnépszerűbb műsorvezetőjének kikiáltott Cooky is.
Két éve robbant az éterbe a 89.5 Music Fm, s az elmúlt több mint 700 napon a csatorna kb. 12 000 órányi zenét sugárzott, s majd’ 200 000 dalt játszott le ezalatt. A Délutáni RoadShow műsorvezetői 150 000 kilométernyi utat tettek meg kalandos, olykor veszélyes körülmények közt. Mák Kata, a Call Centerben eleddig mintegy 4 000 üzenetet adott át, a kívánságműsorokban Cooky és Kátay Artúr lassan túl van a
10 000. kérés teljesítésén.
Eltelt tehát két év és a rádió ismét egy nagy, közös, szülinapi ünneplésre hoz össze minket. Március 21-én este 7-től indul a buli, ahol fellépnek hazai pop-ikonok, így Caramel, Oláh Gergő, Tolvai Reny, a Compact Disco, Bogi, Dukai Regina, Janicsák Veca, The Biebers, Hien, a Fool Moon, a New Level Empire, Kállay-Saunders, Radics Gigi, Király Linda és Király Viktor. Az est során lemez mögé allnak majd MusicKillers DJ-k, nevezetesen Dj Metzker Viktória, Antonyo, Lauer, No!End, DJ Revolution, Compact Dj Lotfi Behnam, DJ Newik, aki 2013-ban az “év felfedezettje” díjat nyerte, valamint Cooky, aki pedig a legnépszerűbb rádiós volt a közönség szerint 2013-ban.
Kivételes alkalom! 21 sztár egy helyen egy időben:
CARAMEL (20:00)
KÁLLAY SAUNDERS
KIRÁLY VIKTOR
RADICS GIGI
BOGI
OLÁH GERGŐ
JANICSÁK VECA
HIEN+COOKY
TOLVAI RENI
KIRÁLY LINDA
NEW LEVEL EMPIRE
FOOL MOON
COMPACT DISCO
THE BIEBERS
ANTONYO
METZKER VIKTORIA
NEWIK
NO!END
DJ REVOLUTION
LAUER
COMPACT DJ - LOTFI BEGI
Facebook event: https://www.facebook.com/events/1480929742129181/Helyszín:
Petőfi csarnok - 1146 Budapest, Városliget Zichy Mihály út 14. (a Vasúttörténeti Múzeummal szemben)
Időpont: 2014 március 21. péntek
Kapunyitás: 18:30 - Élő közvetítés: 19:00 - 01:00
JEGYINFORMÁCIÓ:
ELŐVÉTELBEN - 1895 HUF
Elővételes jegyek az Eventim / TEX hálózatában kaphatóak, jegyvásárláshoz egyszerűen csak kattints a fenti “Jegy vásárlása” gombra (vagy itt a linkre) és pár kattintással már a tied is lehet a biztos belépők egyike.Otthon kell kinyomtatnod a jegyedet.
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/2-music-fm-szueletesnapi-party-budapest-petofi-csarnok-356259/event.html
HELYSZÍNEN - 2895 HUF
GOLD VIP (All Inclusive korlátlan talfogyasztás + ajándék nyakbaakasztó) - 11 895 HUF
A GOLD VIP biztos jegy a felejthetetlen szórakozáshoz, hiszen igénybe veheted a VIP vendégek részére fenntartott beléptető kaput, a VIP emelvényen bulizhatsz, valamint külön a VIP GOLD vendégek részére kihelyezett saját italpultból fogyaszthatsz. GOLD VIP vendégként különleges figyelmet kapsz dedikált hostesseinktől, hogy minden 89.5 Music FM-es perced élvezetes legyen. GOLD VIP vendégként 89.5 Music FM nyakpántot biztosítunk Neked, GOLD VIP területére érvényes belépő pass-szal.
Korhatár: 16+
Infoline: +36 70 604 6702
Részletek a www.musicfm.hu -n és a 89.5 Music Fm facebook oldalán.