Cikkek: 11529 | Ma megjelent: 16
onemusic logo

Marilyn Manson koncertjének lemondását kérik Angliában

Írta: Ostroml

Marilyn Manson ellen korábban felhozott nemi erőszak és bántalmazás vádjait ejtették, az énekes mégis továbbra is viták kereszttüzében áll. A 'One Assassination Under God' elnevezésű turnéjának egyik állomása Dorsetben lenne, azonban Millie Earl, a Bournemouth, Christchurch és Poole tanácsának vezetője azt szeretné, ha a fellépést lemondanák.

Earl szerint a koncert megrendezése rossz üzenetet közvetítene, hiszen a közösségükben szeretnék hangsúlyozni, hogy a nők elleni erőszak semmilyen formában nem elfogadható. Kiemelte, hogy az eseménynek helyet adó Bournemouth International Centre a tanács tulajdonában van, és bár a BH Live üzemelteti, levelet írt nekik, amelyben aggodalmát fejezte ki.

A politikus szerint Manson jelenléte ellentétes a tanács által támogatott White Ribbon akkreditációs programértékeivel, amely a férfiakat és fiúkat ösztönzi arra, hogy elutasítsák a káros viselkedési mintákat. Úgy véli, Manson sem zeneileg, sem emberileg nem képviseli a BCP közösség eszméit.

Bár az énekes világkörüli turnén van, ő és csapata egyelőre nem reagáltak a felhívásra, ahogy a BH Live sem adott ki hivatalos közleményt a koncert sorsáról. Az ügy újra felszínre hozta azokat az erkölcsi kérdéseket, amelyek az olyan művészek köré fonódnak, akiket korábban súlyos vádak értek – függetlenül attól, hogy a bíróság végül ejtette azokat.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

5. Szerencsi ARTÚR NAPOK
Sneakerness
Katlan 2025