Cikkek: 11529 | Ma megjelent: 16
onemusic logo

Franz Ferdinand turnéra indul a 'The Human Fear' albummal

Írta: Ostroml

A skót zenekar, Franz Ferdinand bejelentette, hogy 2026-ban nagyszabású turnéra indul, amely az Egyesült Királyságot és nyolc európai nagyvárost érint. Az apropó az új album, a The Human Fear, amely januárban jelent meg, és azóta is nagy sikernek örvend. A koncertsorozat február 24-én startol Dundee-ban, majd Manchester, Leeds és Newcastle után a turné Londonban zárul március 11-én. Ezután a zenekar Bécs, München, Berlin, Brüsszel, Köln, Tilburg, Luxembourg és Frankfurt közönségét is megörvendezteti.

Az új albumot sokan a zenekar eddigi munkásságának egyik legőszintébb darabjaként méltatták, amelyben a Franz Ferdinand saját hangzásvilágát és identitását ünnepli. A frontember, Alex Kapranos szerint egyre nagyobb az érdeklődés az olyan élő zenekarok iránt, akik valódi jelenléttel és intenzitással lépnek színpadra.

A koncertekre már elindult a jegyértékesítés, így érdemes időben lecsapni a belépőkre. A The Human Fear turné nemcsak az új dalokat, hanem a zenekar legnagyobb slágereit is életre kelti – élőben, teljes erőbedobással.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

Katlan 2025
Sneakerness
5. Szerencsi ARTÚR NAPOK